Nem megy!

Nem megy ez nekem. Hiányzik. Szenvedek minden percben. A sírás is sokszor rám tőr, mikor belegondolok a dolgokba. Közbe pedig egy álom-világba menekülök: ahol együtt vagyunk, mint egy család. Tudom, hogy ez nem egy megvalósítható jövő mégis erre gondolok, és erre vágyom. Közben pedig nem értem a dolgokat..... A tegnapi levelére is csak úgy tudtam gondolni, hogy már megint jön ezzel a "sablonos" szöveggel az élhető életről, meg az elengedhetetlen lépésekről, melyekből már meg is tettem párat..... Hát persze, h meg tettem, mert meg KELLETT tennem! és ezt Ő nem értheti meg. Ő mindig is egy "biztonsági játékos" volt.... ő nem ugrik bele a bizonytalanba, ha a másikba, a biztosba "bele is pusztul" akkor sem. Én meg ezt nem tudom felfogni. Ha nem jó, akkor mért marad? Értem én, hogy gyerek, meg minden...... de mégis. Mért nem gondolt még előtte ezekre? sose gondolt rám úgy, hogy együtt is élhetnénk. Sose vette komolyan az érzéseimet, a rajongásomat iránta. Ha pedig mégis így tette, akkor mért nem gondolt arra, hogy mi lesz velem? mért nem gondolt arra, hogy ezzel újabb fájdalmat fog okozni nekem, és csalódást okoz? És a levél, a tegnapi részletei: "En lennek a legboldogabb, ha sikerulne. Foleg ugy, h egy kicsit tudom az en kezem munkaja is benne lehetett. Ez mar tenyleg olyan valami mellyel biztosan haladnal elorrebb, ertelmes, hasznos valtozas lenne! ..... Tobbet meg is valositottal mar belole, gondolom tudod melyekre gondolok." Szóval csak e miatt lennél a legboldogabb? attól, ha én eltávolodnék Tőled? szóval ezt akarod? minél messzebb legyek Tőled? pedig ez se oldana meg semmit. Az érzéseimet ez sem törölné ki. Lehet, hogy Nálad igen..... és én ezért is féltem kimondani, hogy hagyjuk..... mert ha így történik ez a dolog örökre bánni fogom ezt a döntésemet (is). "Osszehozzuk!" Persze, összehozzuk! ezt se perc alatt..... egyik napról a másikra végre "megszabadulhatsz" tőlem. Erre van igényed ugye? a közös dolgokra meg nem..... sajnálom, hogy ez lelkesít csak Téged! Nagyon sajnálom! Tudom, hogy a csalódottság, a megbántottság, a sértettség beszél belőlem..... de úgy érzem, hogy Te azt hiszed, hogy én azért választottam ezt az utat, mert már nem akarlak TÉged. Pedig írtam már erről, hogy ha egyszer ki is mondom, hogy vége az nem azért lesz mert kevésbé szeretnélek vagy kevésbé vágynék RÁd.... nem, dehogy! csak a miatt, mert nem akarom, hogy felemésszen a fájdalom, és az értelmetlenség. Tudod feladtam a reményt, viszont sose mondok le Rólad! Sose! És így már van is értelme annak a szónak, h : sose.