kísértő Illatok

Ilyen nincs! mondhatnám, pedig van, és ha más mondaná biztos én se hinnék neki...... ahogy ülök az irodánkban, a mellettem ülő munkatársam illatát érezve(srác persze az illető) Ő jut eszembe..... olyan kísértetiesen hasonló, mondhatnám ugyanaz az illat, amit akkor éreztem, mikor Vele voltam, mikor Ő a közelemben volt.... moat meg "kísért" ez az illat nap mint nap :O Néha már annyira irritál, h felkelek és szinte kimenekülök az irodából, mert legszívesebben elmondanám neki, a kollégámnak, aki semmit sem sejt, h milyen vágykeltő az illata...... de nem tehetem, hisz én nem őt, hanem a ŐT akarom..... mégis ezek a dolgok ott összekuszálódnak bennem és én se tudom már, h mit akarok. Ezt a srácot, vagy azt akin ezt az illatot érzem, és akihez minden fűz...... Nagyon fájdalmas, ahogyí az emlékek eltemetésével magamba fojtom ezek a dolgokat, és nem mondhatom el Neki sem....csak ide írhatom le :(

Álmok újra Vele

Hát, ami késik nem múlik. Mondhatnám. Ismét VELE álmodtam. Nem túl jót :( Szóval az egyik új kolléganővel és Vele 3masban voltunk. Egy sötét szobában. Ahol egymás mellé feküdtünk, úgy h Ő volt középen, mi pedig lányok a két oldalán. Aztán Ő felém fordult és megölelgetett, ami nagyon jól esett, de zavarban is voltam, mondván mi van ha a másik lány megsejt vmit? így Ő mint egy gondolat olvasó a másik lány felé fordult, és őt kezdte simogatni, a karját, vállait, majd a melleit..... én meg lopva néztem ezt, és egyre rosszabbul éreztem magam a helyzetben. Aztán a lány átölelte, összebújtak miközben a lány csókolgatta Őt..... én meg iszonyatosan rosszul éreztem már magam..... ahogy ráadásul összeölelkezve, félig fekvő helyzetben ott voltak mellettem, Ő engem is közelebb húzott magához..... én meg mondogattam magamban, h minden rendben van! de nem volt, éreztem, h bármelyik pillanatban "kikelhetek" magamból, és felkiálthatok, h én ezt nem bírom! erre viszont nem került sor, mert valamelyikünk megkérdezte, h hány óra van. Reggel 7 múlt már akkor, és megállapítottuk, h elszaladt az idő és mennünk kell..... így ért véget e szerencsétlen helyzet. Távozóban még, az utca forgatagában, úgy h a másik lány ne lássa azért röpke csókot váltottunk :) aztán mindenki ment tovább a dolgára. Hát nem egy derűs álom volt, még ha VELE is álmodtam :S

álmok Nèlküle

Már 2 napja nem Vele álmodok:( viszont akikkel álmodok,azokhoz közel kerülök álmomban. Pl. Pp-vel álmodtam,h megborotváltam az arcát,majd csókolóztunk.... aztán p.k-szel álmodtam,h átöleltem ès nagyon klassz vol, közel lenni hozzá. Èn úgy vèlem ezen èrzèsek, törtènésrk hiánya mitt álmodom ilyeneket, ès az h kivel az nem is oly lènyeges,csak a hiányèrzet.

hiányzik

Hiányzik,h kimondjam,leìrjam Neki az èrzèseimet, a vágyaimat. Nem írhatom le, hogy mennyire szeretem, hogy hiányzik a közelsège az ölelèse a csókhai. Hiányoznak az együttlètjeink.... ezekröl hallgatnom kell úgy ahogy Neki is. Nagyon rossz:(

álmom

Az elmúlt èjjel ismèt Vele álmodtam. Az álmomban egy havas utcán feküdtünk egymás karjaiban a hátunkon, miközben körülöttünk gyetekek korcsolyáztak :) jó èrzès ès klassx kèp volt:) Aztán felkeltünk ès elindultunk a szomszèd utcában lèvö házba,ahol Ö hivstalos papirokat mutatott nekem ismert nevekkel. Szóval enni volt az álmom Vele, de nagyon jó èrzès volt!

síroooook

Hiányzik!

Annyira hiányzik. Hiányzik az érintése, a csókja, ahogy rám nézett, ahogy ölelt, ahogy magához ölelt szorosan..... hiányoznak az érzések, amiket adott..... minden hiányzik ami Ő volt! Ma összetalálkoztunk..... kifelé menet a portán, pont előttem ment ki az ajtón és fogta nekem az ajtót míg oda nem érek.... egymásra néztünk, és köszöntünk..... és annyira fájdalmas volt, hogy csak ennyit tehetünk. Tudom, hogy én választottam ezt az utat, de nem azért mert könnyű lenne..... csak nem tehettem mást, mert a fájdalom már nagyobb mint ami örömet adott az együttlétünk. Szomorú és kilátástalan helyzet volt és az is. Úgy szeretni valakit, hogy nem vállalhat fel téged.... csak titkon csókolni, ölelni a másikat, titokban találkozni és az legnagyobb örömödet nem oszthatod meg senkivel sem :( Nem mesélhetsz a családodnak Róla, a nagy Őről, életed értelméről.... a HERCEGEDről. És lassan el kell döntened, hogy hagyod magad ebben a titkos életben élni, és áltatni azzal, hogy jobb lesz majd, vagy felrémlik egyszer a remény lehetősége..... vagy pedig feladod. Feladod a reményt, és "lemondasz" Róla. Lemondasz arról, akit a legjobban szeretsz. Iszonyatosan nehéz. Napokig fel se fogtam, hogy már nem hozhatom vissza azokat a dolgokat, amik Vele kapcsolatosak voltak. Akkor szembesültem ezzel, mikor jobbnak látta, ha nem találkozunk a pendrive átadásakor..... akkor éreztem, hogy örökre elveszítettem ŐT. ha tudnék sírós hangulat jelet rajzolni, azt tenném, de nem tudok..... pedig sírok. Megint. És nincs nap, hogy ne sírnék. Pedig egy este nem sírtam, akkor azt hittem, hogy ez már így lesz, hogy már nem tudok sírni Miatta. de nem így lett. Ébredéskor Rá gondolva újra sírtam. Hiányzik! Szenvedek Nélküle!

Nem megy!

Nem megy ez nekem. Hiányzik. Szenvedek minden percben. A sírás is sokszor rám tőr, mikor belegondolok a dolgokba. Közbe pedig egy álom-világba menekülök: ahol együtt vagyunk, mint egy család. Tudom, hogy ez nem egy megvalósítható jövő mégis erre gondolok, és erre vágyom. Közben pedig nem értem a dolgokat..... A tegnapi levelére is csak úgy tudtam gondolni, hogy már megint jön ezzel a "sablonos" szöveggel az élhető életről, meg az elengedhetetlen lépésekről, melyekből már meg is tettem párat..... Hát persze, h meg tettem, mert meg KELLETT tennem! és ezt Ő nem értheti meg. Ő mindig is egy "biztonsági játékos" volt.... ő nem ugrik bele a bizonytalanba, ha a másikba, a biztosba "bele is pusztul" akkor sem. Én meg ezt nem tudom felfogni. Ha nem jó, akkor mért marad? Értem én, hogy gyerek, meg minden...... de mégis. Mért nem gondolt még előtte ezekre? sose gondolt rám úgy, hogy együtt is élhetnénk. Sose vette komolyan az érzéseimet, a rajongásomat iránta. Ha pedig mégis így tette, akkor mért nem gondolt arra, hogy mi lesz velem? mért nem gondolt arra, hogy ezzel újabb fájdalmat fog okozni nekem, és csalódást okoz? És a levél, a tegnapi részletei: "En lennek a legboldogabb, ha sikerulne. Foleg ugy, h egy kicsit tudom az en kezem munkaja is benne lehetett. Ez mar tenyleg olyan valami mellyel biztosan haladnal elorrebb, ertelmes, hasznos valtozas lenne! ..... Tobbet meg is valositottal mar belole, gondolom tudod melyekre gondolok." Szóval csak e miatt lennél a legboldogabb? attól, ha én eltávolodnék Tőled? szóval ezt akarod? minél messzebb legyek Tőled? pedig ez se oldana meg semmit. Az érzéseimet ez sem törölné ki. Lehet, hogy Nálad igen..... és én ezért is féltem kimondani, hogy hagyjuk..... mert ha így történik ez a dolog örökre bánni fogom ezt a döntésemet (is). "Osszehozzuk!" Persze, összehozzuk! ezt se perc alatt..... egyik napról a másikra végre "megszabadulhatsz" tőlem. Erre van igényed ugye? a közös dolgokra meg nem..... sajnálom, hogy ez lelkesít csak Téged! Nagyon sajnálom! Tudom, hogy a csalódottság, a megbántottság, a sértettség beszél belőlem..... de úgy érzem, hogy Te azt hiszed, hogy én azért választottam ezt az utat, mert már nem akarlak TÉged. Pedig írtam már erről, hogy ha egyszer ki is mondom, hogy vége az nem azért lesz mert kevésbé szeretnélek vagy kevésbé vágynék RÁd.... nem, dehogy! csak a miatt, mert nem akarom, hogy felemésszen a fájdalom, és az értelmetlenség. Tudod feladtam a reményt, viszont sose mondok le Rólad! Sose! És így már van is értelme annak a szónak, h : sose.

nem èrtem

Nem èrtem mèrt van ez. Szeretjük egymást, mègis külön utakon járunk. Neki ott van ráadásul 1 család.... de akkor hogy juthattunk el udáig ès mèrt nincs tovább? Vagy Ö akkore eközben mèrt hagyta,h így belemèlyedhessünk? Mègis mit gondolt? Majd gondol egyet, ès ám mosolyog ès azt mondja: viszlât. Èn pedig jó kèpet fogok hozzá vágni? Hát nem. Nem tudok. Nem tudom megèfteni,ha ne jó a másikkal mèrt ragazkodik hozzá? Hisz nekem se ezt "tanította" èn meg mint jó tanítvány hallattam Rá. De Ö nem hallgat rám. Sosem hallgatott rám. Neki mindig mindenröl megvolt az elkèpzelèse, de sose "tette magáèvá,amiket èn mondtam Neki. Pedig a hiány,amit pótoltam eddig nem lesz már Neki ott! De ha Neki ez kell! Legyen!ès legyen boldog ezzel! kell! Lefye

sírni

Nincs nap, hogy ne sírnék Miatta. A legváratlanabb helyzetekben, a legváratlanabb dolgok hozzák ki belőlem.... addig persze nincs baj, míg emberekkel vagyok körbe véve. de mikor egyedül vagyok, vagy este a sötétben fekve rám tőrnek az érzések, a fájdalmak.... és csak sírni tudok. Sírok az elvesztett dolgok miatt, és Miatta. Azt se tudom, hogy Ő tudja e, hogy én továbbra is ugyanúgy szeretem. És nem azért akartam, hogy vége legyen, mert már nem éreztem jól magam. Dehogy! azért volt muszáj lépnem valamit, mert a fájdalom felemésztett, és az együtt töltött időben is több volt már a fájdalom..... De sose akartam feladni. Most is csak azért adtam fel a reményt, hogy ne fájjon. És ha egyszer úgy adódna Őt akarnám ugyanúgy, mint most. Lehet, hogy feladtam, de sose mondok le Róla. Sose! " Szeretlek míg szívem dobog, szeretlek míg lelkemben tűz lobog. Szeretlek míg a lét nem hagy el, szeretlek, mert Téged szeretni kell."

Most kezdem felfogni

Még csak most kezdem felfogni, hogy vége. Hogy nem lehetek már VELE. Nem írhatok NEKi az érzéseimről, a vágyaimról..... és most érzem a Hiányt. Az űrt, amit maga után hagyott bennem. Hiányzik az életemből és már mindig hiányozni is fog, amit Ő töltött ki benne. Nem találom azokban az időkben a helyem. És már nincs kiért készülődnőm, új cuccokat vásárolnom, nincs kiért, nincs kinek megmutassam magam. Csak egy emlék Ő. És emlék a VELE töltött idő is. A TŐLRE kapott érzések is csak emlékek már. Emlék már a sóvárgás, próbálkozás időszaka is. Mennyi évet vártam RÁ aztán "megtört a jég" és "megkaptam" az elérhetetlent! Vagyis ŐT. És mindent szépnek láttam.... aztán mégse volt minden szép. Lassan, de biztosan haladt a kapcsolata elmélyítésében a mellett, hogy köztünk volt az ami. És esze ágában se volt lépni, kilépni a kapcsolatából. Én pedig naívan ebben hittem. Hittem abban, hogy ha mindenem odaadom NEKI, majd meglátja bennem amire vágyik (vágyott) és több leszek NEKI, többet adok majd NEKI, mint a jelen kapcsolata. De hiába volt minden. Én pedig magamat hibáztattam amiért nem voltam elég NEKI. Nem voltam elég jó. Pedig Ő sose mondta ezt, de én minden tiltakozása ellenére is így éreztem, mert nem értettem a döntését, döntéseit, és ez lassan fel is "eszmésztett". A reménytelenség egy közös jövőben, a felvállalhatóság hiánya miatt.